Mielőtt rátérnék a címre, a mai futásról is egy kicsit.

Futómúltamból úgy emlékszem, hogy néha be kell iktatni könnyű, levezető, átmozgató jellegű futásokat is. Mivel tegnap is futottam, holnap viszont nem lesz időm, de ma este még vár rám egy másfél órás kungfu (higgyétek el, onnan négykézláb fogok távozni és holnap az ülés is fárasztó lesz), ezért úgy döntöttem, hogy ma csak egy félórás laza kocogás lesz. Szépen körbefutottam a Várat, megnéztem a turistákat meg a látnivalókat - szeretem a budai Várat, különösen amióta a tövében lakom -, elmélkedtem magamban. Végülis ez egy egész élvezetes futás volt - nem tudom persze, hogy a második félórát is így éltem volna-e meg. Azt meg végképp elég nehéz elképzelni, hogy ugyanezekkel a lábakkal, szívvel, tüdővel én nem is olyan régen még hegyi maratonokat, félmaratonokat, őrült terepversenyeket futottam. Furcsának tűnik felidézni, hogy a márciusi Balaton Szupermaraton negyedik napján fizikailag és mentálisan is végletesen kimerülve úgy döntöttem, hogy az utolsó 15km-t élvezettel fogom lekocogni - és úgy is lett. Most ugyanezt a Hadtörténeti Múzeumnál éreztem amikor kb 700 méter volt hátra. (És hát, belesétáltam...)

De, ez is egy lépés a nagyobb célok felé. Kis lépés, de meg nem tett lépésnél sokkal nagyobb.

Futás közben amikor épp nem szenvedek olyan embereken szoktam gondolkodni, akikről példát vehetnénk. Saját környezetemben is van jó pár ilyen, de ma a fene tudja miért egykori olimpiai bajnok sportlövőnk Takács Károly jutott eszembe. Gyerekként egy az 1952-es Helsinki Olimpiát bemutató (és Rákosi elvtársat dicsőítő) megsárgult kiadványban találkoztam vele és sztorijával. A fotón egy végtelen fegyelmet és akaraterőt sugárzó arc nézett a céltáblára, rezzenéstelen bal kezében a pisztoly. A csavar a történetben, hogy Takács Károly jobbkezes volt. 

Huszonhat évesen, talán ereje teljében nem mehetett ki a berlini olimpiára, mert csak altiszt volt. Abban a világban ez csak a tiszteknek a kiváltsága volt sportlövőként. Ez nem szegte kedvét, rendíthetetlenül edzett és hozta a jobbnál jobb eredményeket. 1938-ban egy gránátbaleset során elvesztette jobb kezét. 

Nem tudom, egy átlagos ember mit tett volna ebben az esetben, ő azonnal elkezdett ballal gyakorolni - fél évvel a balesete után már világbajnoki győztes csapatnak volt a tagja. 

A háború során a fronton szolgált, túlélte és amint vége lett folytatta az edzéseket. Az 1948-as londoni olimpián esélyesként állt rajthoz de a döntőben véletlenül elsült a fegyvere ami akár kizárást is jelenthetett volna. Óvás, és hosszas huzavona után végül engedélyezték, hogy folytassa a versenyt. Több versenytársa azt nyilatkozta, hogy ezek után lehetetlenség a százszálakos koncentráció. Takács Károly fegyelme és akaratereje ennél erősebb volt - világ és olimpiai rekorddal győzött. Majd elővett zsebéből egy gyűrött papírlapot és felolvasta győzelmi nyilatkozatát.

Négy évvel később 42 évesen Helsinkiben minden különösebb dráma nélkül tudott győzni. Egyvalaki ért a nyomába, tanítványa, a nála 25 (!) évvel fiatalabb Kun Szilárd lett a második. 

Több legenda is fűződött a nevéhez - egyesek határozottan emlékeznek, hogy edzés közben gyakran térdig állt az üres töltényhüvelyekben. Ha ez nyilvánvaló túlzás is, ismerve eredményeit aligha teljesen alaptalan. 

A zsebéből előhúzott győzelmi nyilatkozatot sokan a mindent elsöprő magabiztosságnak tekintették holott a valóság pont az ellenkezője volt. Félt attól, hogy a győzelem esetén esetleg beszélnie kell, és talán belesül, ezért írta meg előre. Helsinkiben már két nyilatkozat volt a zsebében - a másikat a tanítvány, Kun Szilárd győzelme esetére tartogatta. El tudom képzelni, hogy egyáltalán nem kudarcként élte volna meg.

Az 1956-os melbourne-i olimpián még elcsípett egy nyolcadik helyet és még két világbajnoki bronz jutott neki a későbbiekben.

Sokszor eszembe jut az a megsárgult kép azon az ősrégi kiadványon. Azok a szemek. Talán érdemes felidézni ha elgyengülünk...

Péntek pihenőnap, szombaton egy kora reggeli futásnak kellene lennie - dupla kihívás -, és nem biztos, hogy aznap lesz időm írni. Hétfőn mindenképp.

Eddzetek, küzdjetek, gondoljatok a címszereplőnkre ha valami nem megy.